Először is fontosnak tartom kimondani/leírni, hogy ebben a bejegyzésben NEM a bántalmazó kapcsolatról van szó.
Fontosnak tartom elkülöníteni a bántalmazó párkapcsolatot attól amikor egy párkapcsolatban valamiért felborul a kölcsönösség finom egyensúlya.
A bántalmazó kapcsolatnak sajátos és nagyon nehéz dinamikája van. Az abból történő kilépés pedig küzdelmes, fájdalmas folyamat és sokszor a bántalmazottra nézve kifejezetten veszélyes.
Fontosnak tartom az elkülönítést azért is, hogy még véletlenül se válhasson semmi abból, amit itt leírtam fegyverré, ami az áldozathibáztatás irányába hat!
„Pedig Én mindent megtettem…mindenről lemondtam…!”
„Mindig az történt, amit Ő akart… és mégsem voltam elég jó neki…!”
Ilyen és ehhez hasonló mondatok gyakran elhangoznak a párterápián.
A mondatokat értetlenség, fájdalom, tehetetlenség és a kisemmizettség érzelmi élménye szokta kísérni.
Mi is történik ilyenkor?!
Az egyik fél látszólag lemond Önmagáról és saját igényeiről, alárendeli magát a párjának, annak valós és vélt igényeinek, illetve a kapcsolatnak.
De mi vezet idáig? Milyen dinamika eredményezi ezt az előbb utóbb a pár mindkét tagjának frusztrációt, hiányérzeteket hozó helyzetet?
Induljunk távolabbról a kapcsolat kezdetétől.
Mint minden a párkapcsolat is az idő múlásával változik és fejlődik. Ez a változás, fejlődés szakaszokra osztható.
Az első szakasz a szimbiózis szakasza. Ilyenkor hasonló énrészeinkkel kapcsolódunk egymáshoz. Az én-határok elmosódnak és létrejön a párkapcsolati identitás a MI-élmény.
Nagyon fontos időszaka ez a párkapcsolatnak, mivel ilyenkor keletkeznek, halmozódnak fel azok az érzelmi „aranytartalékok”, melyek a későbbi viharos időszakokon átsegítenek.
A következő szakaszban a differenciálódás időszakában a már biztonságosnak megélt kapcsolati térben előtérbe kerülnek a különbözőségek és ezzel együtt az egyéni igények.
Az, hogy ezt fontos kommunikálni a társunk felé nem kérdés!!
Azonban, hogy sikerül-e, és hogyan sikerül már több mindentől függ.
Abban a származási családban, ahol gyermekkorban szüleink az igényeinkre tudtak hangolódni és önállóságunk jutalmazva volt, felnőttkorban jó eséllyel képessé válunk megélni önmagukat és autonóm emberként jelen lenni párkapcsolatunkban.
Azonban, ha azt a mintát hozzuk gyerekkorunkból, hogy akkor vagyunk jók, akkor vagyunk szerethetők, ha megfelelünk az elvárásoknak, akkor nagyon nehézzé tud válni számunkra, hogy megfogalmazzuk saját igényeinket. Mivel azt tanultuk meg, hogy saját igényeink nem fontosak, azokat héttérbe kell szorítanunk és a számunkra fontos személyek kimondott és kimondatlan elvárásainak kell megfelelnünk.
Mindennek legerőteljesebben azok a gyerekek vannak kitéve, akik elhúzódóan felnőtt, illetve szülői feladatokat, szerepeket kapnak a családban, például a szülők rosszul működő párkapcsolata miatt.
Az alárendelődés jelentősen rombolja az önértékelést mivel ez egy üzenet önmagunk felé, amivel elértéktelenítjük magunkat, kifelé pedig, hogy nem kell bennünket becsülni, tisztelni, hiszen nem számítunk.
Az alárendelődés bár rövid távon megspórolja a konfliktusokat a kapcsolatban, de mindezért nagy árat fizetünk. Az egyik ilyen ár a vágy. Hiszen hogyan lehet vágyni, kívánni valakit, aki megszűnik önálló individuumként létezni…?!
Mi a helyzet a másik féllel, aki látszólag bele simul párja alárendelődésébe, sőt domináns félként van jelen a kapcsolatban?
Gyakori, hogy a háttérben egy olyan gyermekkor húzódik meg ahol a szigorú, kemény szabályokat felállító szülő mellett nem jelenhettek meg az egyéni vágyak és igények. Illetve komoly retorzió volt a következménye. Ebben az esetben az a tudattalan program fut felnőttként, hogy az a biztonságos, ha nála az irányítás. Társa felől érkező megfogalmazott igényeket és elvárásokat pedig ennek a törékeny biztonság veszélyeztetéseként éli meg.
Tapasztalat, hogy valódi autonómia a biztonságos kötődés, az érzelmi biztonság talaján tud megvalósulni, kibontakozni.
Kötődési mintáink
A kapcsolatban mindannyian érzelmi biztonságra vágyunk.
A biztonság élménye akkor születik meg, ha a társunk biztos kötődési ponttá tud válni számunkra. Ami annyit tesz, hogy érzelmileg elérhető és válaszkész.
Hogyan kapcsolódik mindez az igények kifejezésének képességéhez?
Ott, ahol a biztonságos kötődést nem élhettük meg a korai gyermekkor során a szüleink, illetve elsődleges gondozónk nem tudott számunkra biztonságos kötődési ponttá válni, később felnőttkorban jelentős nehézségeink lehetnek önmagunk, igényeink és elvárásaink képviselése terén.
Van, akinek a szimbiózis időszaka után felszínre kerülő különbözőség fenyegető lehet. Az igények kommunikálása társa részéről pedig az elutasítás, eltávolodás végső soron az elveszítés lehetőségét üzenheti. Saját határait, elvárásait pedig sokszor nagy ambivalenciákkal, érzelmi amplitúdókkal kommunikálja, társa számára nehezen befogadható módon.
Van, aki nehezen kapcsolódik a saját érzéseihez így a másik érzelmi élményihez, megéléseihez, elvárásaihoz sem igazán tud, ezért azok kifejezésére önkéntelenül visszahúzódással eltávolodással reagál.
Párterapeutaként azt gondolom, hogy a gyermekkori élmények és tapasztalatok talaján kialakult kapcsolati dinamika közös felelősség. Mivel tudattalanul együtt hozzuk létre így változtatni is együtt tudunk rajta!
Terápiás lehetőségek
Egy jól működő párkapcsolatban működik a kölcsönösség finom egyensúlya. A pár tagjai fenntartják az adás – kapás egyensúlyát. Hol az egyik, hol a másik fél van tekintettel a másikra, illetve működik az „egyezkedés”, a mindenki számára elfogadható, működtethető közös megoldások keresése.
Párterápián biztonságos terápiás térben foglalkozunk a kommunikációval mivel az egyensúlyhoz nélkülözhetetlen az igények, elvárások megfogalmazása egymás felé, méghozzá a másik számára meghallható, befogadható módon.
Erre a legeredményesebb mód az asszertív kommunikációból ismert ÉN-üzenet, amikor a saját igényeinket az általunk megélt érzésekkel kommunikáljuk. Szemben a kevésbé szerencsés TE-üzenettel, amiben a saját megéléseink és igényeink helyett a másik minősítése jelenik meg.
Dolgozunk az érzésekkel és szinte szükségszerűen megérkezünk a gyermekkor történetéhez, a származási családból hozott transzgenerációs mintákhoz és a kötődési mintákhoz.
Hiszen mindezek jelen vannak és láthatatlanul hatnak a párkapcsolati térben.
A tudatosítás és megdolgozás pedig elvezet bennünket oda, hogy újból egymás biztos kötődési pontjaivá tudunk válni. Erősödik a kapcsolatban a bizalom és az érzelmi biztonság élménye.
1188 Budapest, Fenyőfa u. 1/B.
Pácziné Grosz Katalin
terapeuta@groszkatalin.hu
06209332854
Csanda Viktor
viktor@csandaviktor.hu
06209924249