Párkapcsolati válságok karácsonykor – a közelség próbatétele

Nem véletlen, hogy a válások jelentős részét januárban adják be.

A karácsony nem okozza a kapcsolati válságokat, hanem felerősíti és láthatóvá teszi azokat. Az ünnepi időszak lelassulása, a megszokott tevékenységek ideiglenes elérhetetlensége, valamint az, hogy hosszabb időre egy közös térben maradunk, óhatatlanul előtérbe hozza mindazt, ami az év többi részében még elkerülhető volt.

Amíg a hétköznapok ritmusa működik, sok kapcsolat „elvan”: a munka, a teendők, a programok, a külső ingerek kitöltik azokat az üres helyeket, ahol valójában feszültség, hiány vagy eltávolodás van. A karácsony azonban lelassít, és ezzel megszünteti az elkerülés lehetőségét. Nincs hova kilépni a kapcsolati térből, nincs mibe kapaszkodni – marad a kapcsolat a maga valóságában.

Ebben a közelségben gyakran felszínre kerülnek a megoldatlan konfliktusok, az el nem gyászolt csalódások, a ki nem mondott igények. Előbújnak a hozott minták, aktiválódnak régi sérülések, és sok pár ilyenkor szembesül azzal, hogy amit eddig „még kibírt”, az most már túl nagy terhet jelent. Nem ritkán ekkor válik világossá, mennyire eltávolodtak egymástól érzelmileg, vagy hogy a kapcsolat hosszú ideje csak a működésről, nem pedig a kapcsolódásról szól.

A döntés sok esetben nem az ünnepek után születik meg, hanem már az ünnepek alatt. Január inkább az a pont, amikor a felismerések tettekké válnak. Amikor újraindul az élet, és visszatérnek a külső lehetőségek, sokan már nem szeretnének visszatérni ugyanabba a kapcsolati mintázatba, amelyet a karácsony alatt ilyen élesen éltek meg.

Ha azonban egy kapcsolat nem egy rövid epizód volt az életünkben, nem egy hirtelen fellángolás vagy gyorsan kiüresedő együttélés, akkor érdemes lehet megállni egy pillanatra a döntés előtt. Nem azért, hogy bármi áron együtt maradjunk, hanem azért, hogy értsük, mi történt velünk.

A karácsony gyakran olyan kérdéseket tesz fel, amelyeket év közben sikerül elhallgattatni. Megmutatja, hol fáradt el a kapcsolat, hol szűnt meg a kapcsolódás, hol vált a közelség inkább terhessé, mint megtartóvá. Ezek a felismerések fájdalmasak, de önmagukban még nem jelentik azt, hogy a kapcsolat menthetetlen. Sokszor inkább azt jelzik, hogy túl sokáig maradtak nagyon fontos dolgok kimondatlanul, vagy épp megértés nélkül.

A január ezért lehetne nemcsak a lezárás, hanem a vizsgálat ideje is. Egy olyan időszak, amikor nem az a kérdés, hogy „maradunk vagy megyünk”, hanem az, hogy mi az, ami idáig vezetett, és van-e még bármi, amire lehet építeni. Van-e még érzelmi kötődés, kíváncsiság egymás belső világára, hajlandóság a változásra – akár kényelmetlen felismerések árán is.

A párterápiás folyamat nem a kapcsolat megmentéséről szól minden áron. Sokkal inkább arról, hogy teret kapjanak azok a kimondatlan, vagy meg nem értett feszültségek, sérelmek és hiányok, amelyek a karácsonyi lelassulásban már elviselhetetlenné váltak. Arról, hogy a felek biztonságos keretek között ránézhessenek arra, mi működött valaha, mi sérült meg, és mi az, ami esetleg még most is él.

Nem ritka, hogy ebben a folyamatban derül ki: a kapcsolatnak valóban nincs már elég erőforrása a folytatáshoz. De legalább ilyen gyakran történik meg az is, hogy a felek először értik meg igazán egymást – és önmagukat. Hogy nem „elromlott” a kapcsolat, hanem elfáradt, és eddig nem volt tér vagy eszköz a megújítására.

A legnagyobb kockázat nem az, ha időt adunk a vizsgálatra. Hanem az, ha egy olyan döntés születik meg, amely mögött nincs valódi rálátás arra, mi történt valójában. A karácsony ilyenkor nem ellenség, hanem jelzés: valami már nem bírja tovább a halogatást.

Ezért érdemes lehet a januárt nem az elkerülés újraindításának vagy a gyors lezárás időszakának tekinteni, hanem a tisztánlátás idejének. Annak a lehetőségnek, hogy mielőtt végleg becsuknánk egy ajtót, megnézzük: valóban nincs-e már mögötte semmi, ami még fontos, értékes vagy megtartó lehetne.